Program jellege
- Emlékhely
- Egyéb
- Múzeum
- Kiállítás
Program időpont
Állandó
Telefon
66/477-148
E-mail cím
Web
Vezető: Kovács István Tel.:30/422-8944
Idegenforgalmi szempontból kiemelkedő a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely. A Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen egymás mellett két különleges, 9−10 méter magas, kiterjedt halom áll. Az egyik földhalomba vágott szelvény mintegy hatezer év egymásra rétegződött településnyomait, leletanyagait szemlélteti a világon egyedülállóan oly módon, hogy a leleteket a feltárás helyén hagyták, így megtekintése felér egy időutazással. Sikerült kibontani a táj X−XIII. századi nagyhatalmú családja, a Csolt nemzetség Árpád-kori monostorának maradványait. A háromhajós bazilikával, szerzetesi cellákkal, belső udvarral rendelkező kolostort a X−XII. században emelték igényes kőmunkákkal. A kolostor gazdag leletanyagát a később épített, hatalmas Wenckheim-borpincében állították ki. Az állandó kiállítás a domb történetét mutatja be az újkőkortól a török hódoltság koráig. A Mágori-domb régészeti és természetvédelmi védettség alatt áll.
Vésztő-Mágor a Körös-Sárrét „idegenforgalmi zászlóshajója”, amely méltó az európai hírnévre.
Szolgáltatások: parkolási lehetőség, idegenvezetés, kiadványok értékesítése, büfé, bográcsolás, kemencés lángos- vagy pogácsasütés.
Kérem, érdeklődjön a következő telefonszámon: 66/477-148




